Táncra perdültek iskolánk diákjai

Iskolánkban első alkalommal ünnepelték meg a tanárok és a tanulók a tánc világnapját április 28-án délután. Az iskola néptáncosain kívül a Gór Nagy Mária Színitanoda másodikos és harmadikos diákjai, valamint a Kesztyűgyár Közösségi Házban rendszeresen gyakorló a Dance Force Kids társulat tagjai is felléptek. A bemutatókon a gyerekek megismerkedhettek többek között a hiphoppal, szvinggel, és a Kárpát-medence hagyományos táncaival. A rendezvény végén a táncházban kicsik és nagyok együtt táncoltak.

<< Ugrás a képekhez >>

2017.4.28

Füvészkert - Szamóca kiskertész komposztálós program

Iskolánk 6. a és b osztályos tanulói április 27-én részt vettek a Fűvészkertben rendezett Szamóca Kiskertész - komposztálós programján.

A csodálatos környezetben, nagyon sok érdekességgel ismerkedtünk meg. A program vezetői segítségével igazi komposztot készítettünk, amit fel is használtunk magok elültetéséhez.

<< Ugrás a képekhez >>

2017.4.27

Kerületi rajzverseny

Peikert Cintia a kerületi rajzversenyen 3. helyezést ért el!

Gratulálunk neki!

2017.4.25

Magyarkúti erdei iskola

Március 27-31. között a Bp. Német László Általános Iskola tanulói, mint minden évben a magyarkúti erdei iskolában töltöttek egy kirándulásokban gazdag hetet.

  • Verőce - Vác és Szob között a Duna bal partján.
  • Legendák földjén: - Drégelypalánk – a Börzsöny hegység ölelésében, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, az Ipoly partján található.
  • Drégely vára a nemzetközi örökség része, történelmi emlékhely (Arany János:Szondi két apródja)
  • Diósjenői Erdei Szabadidő park ahol a Börzsöny jellemző erdőképpel találkozhattunk.
  • Szob a Duna bal partján, az Ipoly torkolatánál fekszik.
  • Börzsöny múzeum
  • Nepomuki Szent János szobor
  • Római katolikus templom)

<< Ugrás a képekhez >>

© 2017 - 8. Kerületi Németh László Általános Iskola - Honlapkészítés

Weboldalunk a hatékonyabb működés érdekében cookie-kat használ.Weboldalunk böngészésével ön beleegyezik, hogy számítógépén / mobil eszközén cookie-kat tároljunk. A cookie-khoz tartozó beállításokat a böngészőben lehet módosítani.További információ.

EU Cookie Directive Module Information