Április 11-12-én az iskola hagyományaihoz híven megrendeztük a Némethes napokat. Ebben az évben nem csak az író születésnapjáról emlékeztünk meg, hanem a Költészet napjával egybekötve, az Arany János emlékévnek tisztelegve is szerveztük a programokat. Az alsó tagozat 1-2. osztályos diákjai szépíró és rajzversenyen, a 3-4. osztályosok matematika és versolvasó versenyen vettek részt. A felső tagozatos diákok gyönyörű prezentációkat készítettek Arany János életéről, és számítógépes grafikával illusztrálták Toldi című művét.

<< Grafikák megtekintése >>

<< Prezentációk megtekintése >>

Az emlékév megkoronázása volt a Nemzeti Sírkert meglátogatása, ahol Arany János és családja síremlékét tekinthették meg diákjaink.

Németh László születésnapja alkalmából találkozót szerveztünk Németh Magdával az író lányával. Rendhagyó irodalom óra keretén belül a gyerekek személyesen beszélgethettek vele édesapjáról. Iskolánk nevében megkoszorúztuk a bejáratnál lévő  író szobrát, majd régebbi lakóhelyén a II. kerületi Attila úton is emlékeztünk rá.

A többfordulós Németh László emlékverseny feladatsorait és eredményeit a zárónapon kihirdettük, a legjobbak jutalmat kaptak.

Ez a hagyomány is egyike az olyan ünnepi eseményeknek, mely iskolai közösségünk összetartozását jelképezi. 

<< Ugrás a képekhez >>

© 2017 - 8. Kerületi Németh László Általános Iskola - Honlapkészítés

Weboldalunk a hatékonyabb működés érdekében cookie-kat használ.Weboldalunk böngészésével ön beleegyezik, hogy számítógépén / mobil eszközén cookie-kat tároljunk. A cookie-khoz tartozó beállításokat a böngészőben lehet módosítani.További információ.

EU Cookie Directive Module Information